Ez a mai hír megmolyosogtatott. Gondoltam, megosztom Veletek, nem tudom, olvastok-e új-zélandi híreket, most, hogy Mao-n nyaraltok. Az Index jelentette, hogy "öregkorára nyerte vissza szexuális étvágyát az őshüllő". Muszáj volt rákattintatni, mert valami azt súgta, erről az őshüllőről én már hallottam.
S lőn. Jól sejtettem. Henry a cikkben említett állat, egy tuatara, vagyis hidasgyík (a cikk szerint). Henry-t mi is láttuk Invercargill-ban (ott a cikkben említett Southland Museum), a Déli-szigeten, és jót szórakoztunk azon, hogy míg ott voltunk, nem mozdult. Egyáltalán. Illetve, amíg körbejártuk a múzeumot, megnéztük a kiállításokat, addig Henry mindössze néhány fokkal odébb fordította a fejét. El sem tudom képzelni, hogy képes szerelmével üldözni a társát. Amúgy Henry volt az egyetlen, akiről képet raktam be a beszámolómba, amit azóta apósom felhasználóbarát beszámolóvá dolgozott át, hogy olyanok is élvezhessék, akik nem beszélnek angolul. Eléggé teleszórtam sok kis angol(os) megjegyzéssel, amelyek akkor és ott illettek a helyzethez, de pl. anyósomnak, anyámnak nehézséget jelentettek volna.
Invercargill-ba azután mentünk, hogy maga Bluff nem bizonyult valami vonzó helynek. Invercargill-ban volt szállás, volt remek vacsorázóhely is, ahol valami fantasztikus desszertet kaptunk. S volt eső is, mert este, tévénézés közben azt hallgattuk, hogyan szakad odakint - vagy 2.5 centi víz állt kint, a ház előtti parkolóban, amikor kinéztem. Invercargill-ban voltunk Subway szendvicsezőben is - azelőtt sosem voltam, s azóta sem jártam ilyenben -, s V. külön örömére volt Ford-kereskedés is, ahová bemehetett, tobzódhatott, még egy autóba is beülhetett, sőt, prospektusokat is kapott. Őrizgeti őket máig.
Nem emlékszem, NZ-imádatunk mikortól számítható, de alighanem Ti meséltetek először nekünk mindenféle érdekeset róla, Laca hozta a képeket a laptopján, s ámuldozhattunk. Igazából azóta vagyunk rajongói, amióta ott jártunk. A vidék, az emberek, az életmód, az a fanyar humor, az a nyíltság - no, és a jólszervezettség. Meg is nézünk minden műsort, ami a tévében NZ-ről szól, legutóbb pl. a Channel 4 egy műsorában a világ legdemokratikusabban szervezett bordélyát keresték, s hol akadtak rá, ha nem Wellington-an, Új-Zélandon? Bon Ton a neve, és ha érdekel, itt a műsorhoz a link.
Két dolog egyértelmű lett belőle: az angol kormány, közigazgatás roppant kétmutató módon működik, valamint ott a pont Új-Zélandnak, ami a bordélyokat, a prostitúció legalizálását illeti.
Ahogy egy filmből idézhetnék: végül is, ez is munka.
Na de most megyek vissza izzadókúrát tartani, pocsék éjszakám volt, igen fáj a torkom, és minden mozdulatra folyik rólam a víz. Holnapra muszáj jobban lennem, mert munka.
További jó nyaralást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése