2009. szeptember 10.

Ami késik, nem múlik

Ma délután felhívott egy barátságos női hang a Bray-i Environmental Health Office-tól, s bejelentkezett konyhaellenőrzésre jövő péntekre. Már fejben mindent el- és átrendeztem, így nem aggódom. Most már csak meg kell csinálni. Nagyon elégedett volt, hogy csak low risk food-ot csinálok, vagyis semmi olyasmit, ami húsos, vagy hűtést igényel. Én is megnyugodtam. Azt mondta, "nem kell félni, ez csak egy rutinellenőrzés". Mondjuk, ezt már a húsos dolog tisztázása után mondta.

Úgy legyen.

***

Megjöttek a kiszúróim! Némelyik kisebb, mint ahogy számítottam rá, mert méretként hol a szélességüket, hol a magasságukat adták meg a weboldalon, ahogy kis után-méricskélés után kiderült, de ettől még használhatóak.

***

Ez pedig egy kis karácsonyi előzetes. Photo shoot-ra készültek, a Confetti magazinhoz. Apropó, voltunk a kávézóban ma este, az új ember, Peter, látványosan barátságos, túl hangos, túl eager-beaver, V. úgy tippeli, amerikai. Szerintem biztos csak aggódik a srác, hiszen még csak most kezdett ott dolgozni. Majd meglátjuk, hogy válik be, egyelőre képzetlenebbnek, tájékozatlanabbnak tűnik, mint Lydia volt egykor. Talán még nem tanították be rendesen.

4 megjegyzés:

Erika Antal írta...

Jók ezek a sütő formák, nagyon tetszenek. Én is mindig vágyakozom utánuk, de tapasztalatból tudom, hogy az égvilágon semmit nem tudnék velük kezdeni. Mert ugyebár az egy dolog, hogy eljutok addig, hogy ilyen formájú sütiket gyártok, de legkésőbb a díszítésnél kudarcba fulladna a vállakozásom. Moni, az elkészült és életrekelett sütikről feltétlenül készíts fényképet és oszd meg velünk.

kisrumpf írta...

Én ugyanezt gondoltam az első három kiszúrónál, Erika. Sosem tudhatod, némelyiknek a formája már adja a mintát... Egyébként eltaláltad a gondolatomat :-) Fogok majd egy hasonló képet csinálni, kész sütikkel. Csak előbb tudjam le a nénit :-))

Névtelen írta...

Juuuuujjj, az a kis vasvillás... :p
Kata

kisrumpf írta...

Ugye?! Angyalkával fogom párosítani, hen- és stag party-kra, már ha lesz rendelés. Nagyon eltalálták!