2010. július 3.

ISS

Tegnap sütés közben a rádióban hallottam egy lelkes nőtől, hogy este, fél 11-kor látszani fog az ISS (International Space Station - Nemzetközi Űrállomás) Írország felett. Felfirkáltam az időpontot egy üres borítékra, s azonnal el is feledkeztem róla. Pedig Sopronban az öcsém még a weboldalakat is megmutatta, amelyek segítségével megtudhatjuk, mikor halad el jól láthatóan az űrállomás lakhelyünk felett.

Este 10-kor ugrott be megint, hogy hja, ki akartam menni, megnézni. Hátha. Amilyen amatőr-amatőr vagyok, nem mentem a számgéphez, megnézni a weboldalt, hogy mégis, milyen magasságban várható, merről-merre fog majd menni, csak kiálltam az ég alá, reménykedve. S amilyen a kezdő szerencséje, mázlim volt: húszkor elhúzódtam a felhők, és a még éppen csak sötétedő égen félkor északnyugatról megjelent egy feltűnően fényes pötty... Annyi eszem azért volt, hogy a távcsövet elővegyem, persze, nem olyan hatalmas és profi, mint a testvéremé, csak amolyan madarászásra való, de ezzel is lehetett látni a pufók foltot, amint áthúzott, direkt az én kedvemért, a teljesen felhőtlen részén az égnek.

Kétszer is beüvöltöttem a nyitott kertajtón a nappali felé, hogy "Nem jössz? Jól látni!", "Gyere, nézd meg!", de kiderült, nem hallatszottam el a nappaliig, így V. lemaradt az élményről. Így aztán egyedül csodáltam a távcső nézőkéje közepén mozgó fényes ISS-t. Mintha egy kövér, fényes, egymásba olvadó szárú H-betű lett volna, de az is lehet, hogy csak vélni láttam ezt, mert tudom, hogy H-alakú.

Amikor aztán már eltűnt (vagy három percig lehetett látni), sóhajtva mentem a géphez, megnézni azokat az oldalakat, amelyeket az érkezése előtt kellett volna. A www.heavens-above.com oldalon beállítottam a koordinátáimat egy térkép segítségével, és most már meg tudom nézni, mikor fog megint felettünk elrepülni az ISS. Az elkövetkező napokban az éjszaka közepén, vagy hajnalban jár majd csak megint felénk.

Jó szórakozás az ilyesmi, ajánlom hozzá az öcsém írta mankót, ott minden weboldal címe, és a fotózáshoz szükséges tanácsok is megtalálhatók. Nemcsak az űrállomást, de műholdakat is meg lehet nézni, a megadott táblázatok segítségével.

Jó ISS-vadászatot!

Nincsenek megjegyzések: