2011. október 7.

Újabb érdekes adat

A háziurunkról megörökölt palacsinta sütőben (melynek átmérője 22 cm), a 80 ml-es mérőkanállal kimért, az átlagnál kissé folyékonyabb palacsintatésztával tökéletes vastagságú és formájú palacsintát lehet készíteni.

***

Tegnap a Tesco-ban kijött a számon az a (borzalmas) mondat, amit utálok, ha tőlem kérdik, s hála az égnek az utóbbi pár évben nem nagyon kérdezték, legalábbis ellenséges hangsúllyal nem. Elsütöttem a pénztáros néninek, el én, mert az előttem sorban álló párral valamilyen számomra ismeretlen, de kelet-európainak hangzó nyelven beszélt, így muszáj volt megkérdeznem: "Verárjúfrom?"

"Lengyelországból." - felelte, mire elárultam, hogy én pedig magyar volnék, s ugye, biztos tetszik ismerni, hogy "Polak Venger dva bratanki", mire ő, of course, "Lengyel, magyar, két jó barát" - mondta tökéletest megközelítő kiejtéssel, majdnem a pultot ütögette leesett állam. Mint kiderült, réges-régen a néninek volt egy Tivadar nevű magyar pasija Miskolcon, akinek a kedvéért sokat utazott, és magyarul tanult, de az borzasztóan nehéz nyelv, és hiába vett nyelvkönyveket, nem tudta megtanulni. De pár mondatot azért tud, s mindjárt le is tesztelte rajtam, hogy ezek mindegyike szalonképes-e. S utána megállt a keze a levegőben, benne a sajtommal, s mosolygott maga elé, biztos kicsit odagondolt arra a Tivadarra. Vagy csak a magyar nyelv bonyolultságán ábrándozott el, nem tudom, mert a rövidke társalgásunkból és elmélkedéséből kizökkentette a mögöttem álló ír pár türelmetlen fészkelődése.

Amúgy sejtette, hogy magam is máshonnan jöttem, mert mint mondta, az írek nem szokták venni ezt a fajta kovászos uborkát, amit én, hehe...

2011. október 5.

Olvasónapló

Nem tudom eldönteni, hogy Tóth Krisztina emelkedik-e gyakran Háy Jánosi magasságokba, vagy Háy Jánosnak néha sikerül utolérnie Tóth Krisztinát.

Egyremegy. Mindkettő ajánlott. Bár... Tóth Krisztina mintha nagyobbakat ütne a szavaival, kurtára fogott, de igen szívbemarkoló mondataival.

2011. október 3.

Emlékhegyek

Ma reggel már úgy indultunk a napnak, mintha mi sem történt volna. Hazajöttünk. Böhöm szereldében, készül a műszakira, a második adag ruha is szárad már. Némi adóbevallós papírmunkára is sor került, s a vacsora is készen áll, hogy sütőbe kerüljön. Önbizalmam hatalmasra nőtt ma, mert egyedül is eltaláltam az Aranykezű Gerry műhelye elé, míg V. még elment ezért-azért az autósboltba, s csak később ért oda. Apropó, vezetni sem felejtettem el!

Odakint meglepően langyos az idő. Ugyan tegnap hajnaltól (még a tengeren) köd fogadott bennünket Írország felé hajózva, és majdnem hazáig szemerkélő esőben autóztunk, de mire bekanyarodtunk a ház elé, kisütött a nap, és csodás, élénk színekkel fogadott Bray Head. S persze, feltűnő volt a frissen mosott fák itt-ott már erősen színesedő ragyogása.

Minden szépen rendben, nekem csak a cuccainkat kellett szétpakolni, kimosni. Enda és neje, akik távollétünkben használták a lakást, úgy kitakarítottak, hogy csuda. A telep szélén lévő elhanyagolt teniszpályán bontás, tisztítás nyomai: míg távol voltunk, a tulaja megkapta az engedélyt egy öregek otthona építésére, ehhez a telep felől fog majd bejárni, lesz majd teherautóforgalom. Maska is megvan, köszöni, ott ült a falon, komoran bámulva befelé, amikor széthúztam a függönyöket. Szokás szerint fújással, majd kiscicahangokkal reagált közeledésemre. Rendkívül vaskos lett, a bundája is, ezért most azt gondolom, vagy kemény tél előtt állunk, vagy Siobhan, a szomszéd etette rendkívüli buzgalommal. A japán juhar már elhullajtotta a levelei nagyját, a Michealmas daisy-m (Aster) nyamvadt három virágocskát hozott... csak... A muskátlik hatalmasak... Az Üzemben bejelentkezésemre (van-e a hétre sütirendelés?) a nincsen kívül nem tudtak semmit mondani, örültek, hogy megint megyek, holnap már kelek, korán, alighanem nyögve, mert igencsak elszoktam a korai keléstől.

Próbálom átgondolni, mi volt rendkívül emlékezetes a második európai autós túránk során, mi az, amin majd legközelebb változtatni kell, s mi volt negatívum. Egyelőre még bugyog bennem összekeveredve a sok élmény. Sokszor beugrik, amint ott álltunk a ragyogó napsütésben, a mára már alaposan megfogyatkozott Pasterze gleccser előtt, a Grossglockner lábánál, a szikrázó csúcsokra felbámulva, lenyűgözve az arányoktól... Vagy ott van az az út, majd még megnézem a számát, ami végig a hegyoldalban kapaszkodik, szűk, kanyargós, néhol ijedt jajra ingerli az embert, végig korlát, s ha szembejön egy kocsi, mindkettő óvatosan araszol előre... Félelmetes volt!

Annyi volt a szépség, az élmény: A Dolomitok Dél Tirolban, a hajnalban felemelkedő párapaplan, amint eléri a házat... a naplementék... a meleg... a világító bójasor az éjszakában, valahol Anglia délnyugati csücskében... a limericki rendszámú autó Baja felé menet... a sok motoros a hegyi utakon... a hágók... a merinó juhok buci feje... a váratlanul magyarul megszólaló Efraim nevű pincér a Hochalpenstrasse elején, a kisvendéglőben... a Balaton oldalról sütő bronzos napsütésben és feketén, éjszaka... az uram első "saját készítésű" gulyása... a Stelvio-hágón való leereszkedés (az odaút is megér egy misét, de azt nem emlegeti senki)... a kilátás a szálló tizedik emeletéről Lahnstein "schloss"-jaira és a Rajnára... no és a hegyek... a hegyek... a HEGYEK...!

Hat óra, harangoznak. A hegyek közül visszakerülök a földre.

2011. október 2.

Újra itthon

Majd írok is. De most kipakolás-mosás-vacsora-másoknak hozott dolgok leszállítása.


It's good to be back.