2017. május 31.

Bodzaillatú május

Elvileg ma lesz a hét legmelegebb napja, húsz fokot ígérnek, de még csak most kezd kibújni a nap, illetve csak szeretne, mert a tenger felől jövő hűvös köd egyre csak próbálja elnyelni a telepet. Azért megpróbálok kint teregetni. Hétvégére pedig megint esőt mond, mikor máskor, ha nem szabadnapokra romlik el az idő?! A sok esőnek is köszönhető talán, hogy mint a bolondok, nőnek a retkeim, egyhetesen már centis levélkéjük van! A paradicsomok is el vannak ültetve, kettő itt a kertben fólia alá, kettő szabad ég alatt, meglátjuk, melyikük marad meg.

Kávéért kiáltó fejfájáskezdeményem van, és egy hosszú listám a mai teendőkről. Tegnap sokáig fent voltam, este a telepi hölgyekkel volt megbeszélés, a Street Feast-ről. Hihetetlen, de a lakóknak kiküldött kör-emailre ketten válaszoltak, abból az egyik én voltam... Tőlem csak a sütiket, traybake-eket kérték, mondván, "nagyon" számítanak rám. Mintha hájjal kenegettek volna... V. összevont szemöldökkel morogta, amikor hallotta a visszajelzés hiányát, hogy "ezeknek"? Megdöbbentő, hogy mennyire nincs érdeklődés, ezért kiment még egy email, valamint még este kiragasztottunk minden közös postaládatartóra és a tömbökben a bejárati ajtókra egyet-egyet a Street Feast-hez központilag kiküldött plakátokból. A bejárati hosszú kerítésre kikerültek a színes zászlócskák, melyek a Feast időpontját közlik. Reménykedjünk! Ha nem is jönnek el sokan, azért biztosan jól fogunk szórakozni, legalább az a pár ember a családjával, aki szervezkedik.

Hannah lakásán gyűltünk össze, öt lelkes nő, vastag filcekkel írtuk fel a plakátokat, ment a szervezkedés, közben még recepteket is cseréltünk, lelkiztünk, igazi "csajos" este volt. Végre járhattam egy ilyen lakásban, amióta itt lakunk, kiváncsian nézegettem a három lakótömb tetején lévő lakásokat, amelyeknek furán megdöntött teteje van, jókora terasszal, és mint kiderült, két szintesek. Felül van az egyik bejárat, a konyhával-terasszal és egy lépcsőlejáróval egybenyitott nappali (a terasz felé egyre emelkedő belmagassággal és csupaüveg fallal, szintén a  terasz felé), az alsóbb szinten (amelynek szintén van egy kijárata) vannak a hálószobák és a fürdő. Délre néz, így egész nap remekül megsüti a nap. 

 Így látszik a kertünkből egy ilyen legfelső szinti lakás

Hannah filmes, hol segédrendezői, hol rendezői, hol írói munkát végez, a férje operatőr, így a lakásban egy fél falat csak dvd-k töltenek meg. Rengeteg könyv és filmes poszter, járt a szemem rendesen - közte az egyikről Donal McCann, kedvenc ír tárgyú filmem, The Dead főszereplője nézett le. Meg is jegyeztem, hogy jé, ismerős arc. Ők pedig csodálkoztak, hogy ismerem. (Ilyenkor sosem tudom, hogy azért csodálkoznak-e, mert nem tételezik fel a külföldiről az érdeklődést/műveltséget, vagy csodálkoznak, hogy ezeket a régebbi filmeket még nézik az emberek? Mindegy, spongyát rá.) Beszélgetni kezdtünk róla, a filmjeiről, s amikor sorolni kezdtem, miben láttam, miben tetszett, az egyiknél Hannah megjegyezte: "Azt az apám rendezte..." S mint kiderült, a kedves papa rendezett még egy nekem kedves régebbi ír filmet is a 80-as évekből. Igazi filmes család tagja a közösségi kiskert leglelkesebb kitalálója és támogatója! 

Aztán szomszédunk, Orla került sorra, aki elmesélte, milyen stresszt és belső nyomást okoz neki, hogy elhatározta, többet nem fog a telepen (sőt, azon kívül sem) parókával járni. Ugyanis alopecia-ja van, nincs haja, szemöldöke, és szempillái. Szőke parókában vagy sapkában szokott járni, szépen kifestve, s első ránézésre igen magabiztos, barátságos, nyílt ember. Neki és férjének csináltam az esküvői tortáját múlt decemberben, s talán az egyik olyan ember a telepen, akivel a legtöbbet beszélgettem eddig. Meg is lepett mindenkit, amikor erről a belső vergődéséről mesélt. Mesélte, hogy csak a férje társaságában mert eddig kimenni kopaszon, mindenféle fejfedő nélkül, minket pedig az lepett meg, hogy ez neki probléma volt, mert sosem látszott rajta az aggodalom, vagy a feszültség, ha éppen fejfedő nélkül nyitott ajtót. Most időnként "edz", elmegy a Tesco-ba, vagy rövid sétára, s próbálja nem figyelni az emberek reakcióit. Mert bámulni azt az írek (is) nagyon tudnak! Emlékszem, egyszer félcentis volt a hajam, és a bevásárláskor egy szembejövő férfi olyan sajnálattal mért végig, mintha már temettek volna. Akkor miket láthat az emberek arcán Orla!

Akitől kaptam egy érdekes cikket, bodzavirág receptekkel: A bodzavirágot leszedegetjük, levagdossuk a zöld szárukról, langyos sütőben pár óra alatt megszárítjuk, és durva szemű tengeri sóval összekeverjük. Csirkéhez jó. A sütnivaló csirkét ezzel a sóval kenjük be, s egy órán át állni hagyjuk. Utána sütjük csak meg. Gondolom, az édes csirkehús érdekes ízt nyer a bodzavirágtól, ha majd kipróbáltam, beszámolok róla.

A másik receptben ecetes szirupban rakják el a virágokat. Az ecet itt enyhébb, mint a magyar ecet, 5 %-os. Három rész ecetet, két rész vizet és egy rész cukrot felforralnak, majd a felforralt keveréket a száruktól szintén megfosztott, pollentől sárga virágokra kell önteni. Kihűtve, légmentesen zárt üvegben, hűvös helyen kell tárolni. Főtt halak húsára kell tenni, a virágillatú enyhe savanyúság - a cikk szerint - kellemes kísérője a fehér húsú halaknak...

Ami engem illet, a második bodzaszörp adagomat készítem... s úton a harmadik.

***

Kiderült, V.-nek még van szabadsága, amit ki kell vennie. Így szeptemberre tervezünk valamilyen tengerparti nyaralást. Jó volna visszamenni az olasz tengerpartra, olyan finom volt ott a homok. Még fürdenék is! S akkor be lehetne menni párszor busszal vagy vonattal Firenzébe, megnézni a kiállításokat, múzeumokat... Még minden képlékeny és tervezés alatt áll, akárcsak a londoni út. Kiderült, hogy nyáron lesz egy Pink Floyd-kiállítás, amit mindketten szívesen megnéznénk, így már egész napra lenne program, egyik kiállítás délelőtt, másik délután, előtte-utána reptérről/reptérre való be/kijutás... Igen ám, de a kiállítások jegyeit nemcsak napra, de órára meg kell váltani, mert adott időpontban csak adott számú embert engednek be... Izgalmas az ilyet megszervezni! De édes teher.

***

Arról, hogy mennyire boszorkány vagyok: az egyik megrendelt tortára egy olyan játék logója kell, amiről még sosem hallottam. NERF Gun... Mi a fene lehet? Valami játékfegyver-féle, ami puha golyókat lő ki... Google a barátod, megnéztem a logót, egy szó csak, NERF, sárga, körülötte félkörívesen pirosas-narancssárga ív. Megcsinálható. Tegnap, amikor a poszterezés után a félhomályban ballagtam az ajtó felé, a fűben megláttam egy élénkzöld gömböt, golflabdánál valamivel nagyobbat: egy NERF gun-ba való könnyű műanyag labda volt, rajta a logó... Kellő fertőtlenítés után megy a tortára dekornak!

Nincsenek megjegyzések: