2017. április 15.

Húsvét, 2017

Kellemes Húsvétot mindenkinek! Ezt a szép kis tojásékes fát az utcánkban fedeztem fel, a telep előtt. Nem csak nekem van "Osterbaum"-om!

***
Még tavaly, éppen a születésnapomon jelent meg A. A. Gill, író, újságíró és étteremkritikus poszthumusz cikke a vallással való kapcsolatáról. Nagyon szerettem az írásait (noha nem mindig értettem vele egyet, főleg egyes tv műsorokról írt kritikáival, s azzal, hogy néha igen durván udvariatlan volt emberekkel, helyekkel szemben. Nagyon megdöbbentett a be nem avatottak számára váratlan halála. Betegségét stílszerűen egy étteremkritikában jelentette be: a menthetetlenség széléről írt már, mert mire hozzájutott a rendkívül drága kezeléshez, késő volt. Írásaiban néhol finom, elegáns, de inkább maró gúnnyal szedte ízekre az általa meglátogatott helyeket, ugyanakkor igen érdekesen, szinte költőien írt menekülttáborokban tett látogatásairól, vagy egyéb külföldi útjairól. Nagyon tehetséges volt, de sosem volt türelme az ostoba, műveletlen emberekhez, s ez gyakran arroganciába csapott át.

Nagyon megfogott, amit a vallás(á)ról írt, mert ha egy csöpp kis tehetségem is van, meg tudtam volna fogalmazni ugyanezt magam is. De megtette ő, hálás köszönetem, s idemásolom, egyben meg is emlékezve erről a rendkívül tehetséges emberről. Amikor meghalt, és új kritikus vette át a rovatát az újság hétvégi számában, azt javasolta, írják a cikke alá azt, amit máskor is szoktak, amikor Gill éppen nyaralt, vagy külföldről jelentett, s helyettesítették: "A. A. Gill is away", hadd tűnjék úgy, mintha bármikor újra írhatna a maga sajátos stílusában, mintha még mindig élne. De nem tettek így.

"So religion is extended periods of doubt with occasional flashes of faith that are feelings rather than instructions. I’ve never had a prayer specifically answered, but then I’ve never had one officially turned down either. It’s the bright, intense moments of belief, like lightning in a dark night, that keep me hooked.

And I like the culture of my Christianity — the buildings, the art, the music, all the kit, the holidays, the cakes, the civilisation of God. I don’t know that I see it or experience it any differently or more intensely than humanists, it belongs to them as much as to me, but I find its edifice and ecstasy inspiring and encouraging.

Belief isn’t instead of empiricism, faith and knowledge aren’t mutually exclusive, the rational world doesn’t replace a spiritual one, they live in parallel, they are the walls and the windows of our existence.

Without the wall there is no structure, without the window no vision, no light, you choose which is which. To deny one would be stupid, to deny the other insensitive. I have no desire to recruit or convince others: religion is frankly embarrassing. If you can avoid it, good for you. I don’t think it matters if 100 or a billion people believe in God."

*** 

Egy igen hajtós hét ért véget, de megvolt az eredménye. Húsvétra a fodrászom 30 süticsomagot rendelt a klienseinek, az árából éppen kijön két hajvágás. Azt hiszem, ezt a cserét fogom neki javasolni! Jó volt a piaci bevétel is, elfogytak mind a kis csokis müzlifészkek, sütifészkek, a hot cross bun-jaim remekek lettek, sokkal jobbak, mint a két évvel ezelőtti eresztés. Kicsit aggódtam, mert még ennyi idő után sem voltam benne biztos, hogy az éjszakai, lassú, hűtőben történő kelesztés miatt nem lesznek-e lappadtak, nem kelnek-e túl. Jelenthetem, hogy nem, akárcsak a krumplis bucik, szép kerekre keltek reggelre, sülés után puhák lettek, a rájuk kent, melegített baracklekvártól fényesek... Nem kedvelem nagyon a pasit, de Paul Hollywood javított, átdolgozott receptje ez esetben remekül bevált, megtartom.

A piacon csináltam nyuszifészket, nyúllal, csokitojással, virágokkal dekorálva, s a szigorú felirattal, hogy csak a gyerekeknek lehet egy-egy tojást kivenni a fészekből. Kicsit sok tojást vettem, maradt vagy kétmaréknyi, azt ma este fogom a közösségi kiskertben szétrakni, a holnapi tojásvadászathoz. Amikor a piacról jöttünk haza, láttam, hogy Jonathan és még egy férfi még bent dolgozik a fóliastárak között, így kivittem nekik gyorsan a paradicsompalántáimat. Micsoda megtiszteltetés, az új, csak paradicsomnak épített fóliasátorban ott azonnal el is ültettük őket! De azt hiszem, egyszerűen csak arról volt szó, hogy nincs még senkinek palántája, az ágyásokban eddig csak két magasra nyurgult palánta éldegél csak. A héten kiviszem a többit is, magamnak csak kettőt tartok meg.

A piacon megmaradt húsvéti nyulas sütiket s más apróságokat az éppen a háztömb előtt kószáló kislányoknak adtam: mind itt lakik, két indiai kislány, a szemközti kis fekete testvérpár és az - egyébként elég kis undok - Emma nevű hölgyikének adtam. Azt hiszem, egy darabig most előre fognak köszönni...

Hét közben V. átdobta a falon, majd elcipelte a nagy komposzthalomra a még tavaly (khm) kivágott faméretű bokraink ágait. Most meglepően tágas a hátsó, földes kertrész, tele leszáradt levéllel, itt-ott gazok... A madarak élvezik persze, lehet túrkálni, az énekes rigó és a feketerigó rendszeresen jön, s nemcsak fürdeni, hanem nézelődnek is a növények között. Mindig meglep, hogy ekkora falatnyi kert, s mekkora benne az élet. Megint jött a mókus, sajnos, láttam egeret is, s a minap egy patkány is feltűnt, így a madáretetést egyelőre csak a cinkéknek kitett mogyoróra szorítom vissza, amíg el nem múlik a veszély. S megint be fogom tömni a sarokban, a leeső falazat miatt megnyílt lyukat...

A héten eső nem volt, szél sem nagyon, szépen virágzanak a körtefák, remélhetőleg idén lesz gyümölcs is. Már virágzik az orgona, s a héten az én klemátiszom is teljesen virágba borul. V. medvehagymasalátát vagy pesztót rendelt. Kinyíltak az első csodásan illatozó fácánszem nárciszaim is! 

A hétre a szokásos kávézóbeli megrendelések és két saját kliens rendelése maradt csak. S takarítás, és készülés, némi izgalom, hogy a kinézett szállások fogadnak-e, s aztán hurrá, nyaralunk május közepéig!

S a héten gyalog mentem az orvoshoz (pajzsmirigyellenőrző vérvétel), s aztán csináltam egy nagy kört, megnézve az egyik bolt kirakatában minden évben megjelenő kiscsibéket... Íme, néhány szép tavaszi kép városkánk kertjeiből:



 A közösségi kiskert cseresznyefája, valamint egy bónusz poszméh
 Ugyanaz a fa

 Kiscsirke! (Saját telefonfülkéjük van, ha esetleg fel akarnák hívni anyut)

Nem sajátról készült a fotó, de éppen ilyenek nyílnak az ajtó előtt

2017. április 11.

13.

Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kéklett az ég, sütött a nap;
mentem sötét fenyők alatt.
Kezemet fogta jó apám;
sárgarigó fütyölt a fán.
Sárga rigó, huncut rigó,
azt fütyölte, hogy élni jó;
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.


Erdélyi József

2017. április 9.

Tökéletes vasárnap

Mondanom sem kell, a szabadság előtti hetek sűrűre sikerednek, még úgy is, hogy szokás szerint nem kezdtem el előbb sütni, dekorálni, s nem sikerül a sok összegyűjtött tervet megvalósítani. De az idén két olyan megrendelésem van, ahol a kliens inkább lefagyasztja a sütijeimet, de nekik kellenek akkorra, amikor éppen távol leszek.

Tegnap a csodás napsütésben arcot süttettem, madarakat bámultam, és elültettem - baráti tanácsra, porrá tört tojáshéjjal dúsított talajba - a paradicsompalánták felét. Ezeket elutazás előtt a közösségi kiskert kapja meg, három-négy pedig a mini fóliasátramba kerül. Őket már szoktatom a kinti éjszakázáshoz. 

***

A mai nap maga volt a tökély. Először is, korábban ébredtem, mint szoktam, aztán a villódzás és a fejfájás-kezdemény is hamar elmúlt, talán azért, mert most nem volt annyira napos az idő, mint múlt héten. A ráérős reggeli után elautóztunk északra, a Saggart szélén lévő Avoca parkolójába, találkozni a többi Alfással. Sajnos, Böhöm és új gazdája nem jött, pedig nagyon jó lett volna megnézni. Ellenben beleülhettem a vadonatúj Giuliába, s örömmel jöttem rá, hogy ezúttal a székhúzó könnyen elérhető, nem szorulok oda a kormány és az ülés közé még akkor sem, ha legelőbbre húzom az ülést, klnyelmesen le tudok nyúlni a karhoz. Most már nem lehet ez sem kifogás, hogy miért nem veszünk 99 ezer euróért autót, hehe. (Ez az összeg egy átlagos ház árának harmada, fele! Őrültek az autógyártók?)

Megcsodáltunk egy sárga 4C-t, kereskedőé, most is azért jött el vele, hogy az érdeklődők megtekinthessék. Egyszer már szembejött velem a városban, le is fotóztam gyorsan. 


Számos régebbi Alfa is volt ott, de V. inkább egy Alfa GTV tulajdonosával beszélgetett, én pedig ott álltam mellette, mint szatellit. Egyszerre csak odajött egy magasra tupírozott hajú, nekem nagyon ismerős nő, s benyúlt a kocsiba a táskájáért. A férfihoz fordultam, tőle kérdeztem, hogy egészen véletlenül nem laktak Sandyford Hall közelében? Meglepve mondta, hogy de, arrafelé laknak. Akkorra már biztos voltam, hogy én bizony rendszeresen kiszolgáltam a feleségét, még a Londis-ban töltött időmben... Odahívta a feleségét, akinek mesélni kezdtem, hogy ki mindenkivel dolgoztam anno együtt... Mire ő, hogy Bernie-t ismerem-e? Természetesen. Nahát, akkor hadd mesélje el, hogy Bernie csak nemrég hagyta ott az azóta Centrává avanzsált Londist, 17 év után, hogy egy fodrászatban legyen recepciós. Cserébe én elmeséltem, hogy Agata - akire ők is emlékeztek - azóta Kanadába költözött. "Ó igen" - mondta a férfi -, "magas, szőke, ő volt az, aki mindig hozott ki nekünk friss sonkát!" Azt is elmeséltem, hogy az orosz származású, de Lettországból ide érkező Maria már Londonban dolgozik, egy Tesco-ban.... Szétszóródtunk!

Ilyen kicsi a világ a szigeten. Sajnos, a hölgy nem tudta Bernie telefonszámát (annak ellenére, hogy a kamasz fia most ott dolgozik (s Bernie szerezte be), de mondta, nyugodtan menjek be a boltba, egy szakállas kedves ember a manager (a régiek mind elmentek már), őtőle biztosan megkapom a telefonszámot. Bernie egyébként pár éve ide költözött, mondhatni a szomszédba, Greystones túloldalán egy új építésú telepre.

Aztán autózás csendes hátsó utakon, majd az N81-esen és az R759-esen át Sally Gap-ig. (Erika, ez az út csodálatos, nem túl széles ugyan, de melegen ajánlott!) A Ballinstoe parkolónál, ahonnan csodás kilátás nyílik a hegységre és a Loch Tay-re, megálltunk fotózkodni. Ott V. megint beszélgetett az egyik taggal, aki egy elég csúnya színű (szürkének mondott) 166-ost árul, s mint kiderült, az autós fórumon már beszélt is V.-vel párszor, de a név mögé csak most került számára arc. Itt már igen hideg volt, ködös, felhős, szeles lett az idő, most már jobban el tudtam képzelni, hogy itt pár hete még vékony hóréteg fedett mindent, míg lent Bray-ben tavaszias volt a napsütés.

A hideg miatt is inkább elindultunk a városba, megnézni a Caravaggio-n túl c. kiállítást. (Betérve az Avoca-ba, ahol kaptam finom csokitojásokat a gyerekeknek a piacra, s még finomabb csokit a család fejének. Veszélyes hely, az ember hamar telepakolja a kosarát finomságokkal, s még így is erős voltam, nem álltam meg gyapjútakarókat tapogatni, simogatni, mert kint várt az uram.)

A Caravaggio-n túl c. kiállítás 3 eredeti, erre az időre kölcsönkapott vagy kiállított Caravaggio-festmény és az ő követőinek, kortársainak kiállítása. Hosszan tudnék lelkendezni arról, milyen is ott állni a festményei előtt... de erről inkább egy külön posztban, a legelejéről kezdve a történetet. Sajnos, vagy inkább szerencsére, nem jutottunk be azonnal, másfél órával későbbre jutott jegy, így elmentünk ebédelni. A közelben, egy Farm nevű bio vendéglőben ültünk le, s éppen hogy csak sikerült megenni a kaját, mivel frissen készült, elég sokat kellett várni. Cserébe finom volt. A főpincér nénivel megegyeztünk, hogy visszajövünk a kiállítás után megenni a desszertet. S így is lett. A kultúra után jött a desszert, kávé, majd az épület előtt az ötlet: két utazási iroda is van a közelben, nézzük meg, szerveznek-e fly and drive utakat Izlandra? 

Az elsőben nemet intett a hölgy, de a másodikban azonnal bólintás volt a válasz. Mikor mennénk? Mit néznénk meg? Északi fényre kiváncsiak vagyunk? Jesszus, mi csak játszadozunk a gondolattal, de ha volna egy brosúra... Volt. Sőt, a szemem sarkából megláttam, hogy egy új-zélandi brosúra is integet a polcról. Azt is felmarkoltam, mert sosem lehet tudni, mikor nyerünk a lottón... kaptunk névjegyet, s a két brosúrával nehezebben hagytuk el az irodát. A kocsi felé menet muszáj volt bemennem megnézni az egyik boltban, tartanak-e abból a ruhamárkából még, amiből tavaly már vettem egyet, s olyan jól bevált, hogy jól jönne egy hasonlóan puha, nőies, pocakot ügyesen leplező... Sajnos, nem volt, de ahogy húzogattam a fogasokat, megláttam egy másikat, V. szerint orvosságos pirulákra ütő mintázattal... Volt a méretemben, azt vettem meg végül a készséges, de igen bőbeszédű, minket azonnal turistának néző eladónéni segítségével.

Az már idehaza derült ki, hogy a remek ruhácska tulajdonképpen ugyanaz a fazon, amilyet tavaly is vettem, csak a mintája más. De remekül áll, emlékszem, még a kollégáim is megjegyezték, a tavalyi amerikai képeket látva, hogy jé, milyen jól nézek ki ruhában, végre farmer nélkül! A "szellős ruhából sosem elég Toszkánában" felkiáltással vigasztaltam magam a hirtelen ruhavásárlásért. S feltűnt, hogy ezek a hirtelen ötlettől vezérelt vásárlásaim általában sikeresebbek, mert hordhatóbb ruhákat eredményeznek,mint egy alapos válogatás...

Aztán itthon újabb örömhír várt: végre, egyhetes túlhordás után megszületett svéd ex-kolléganőm és barátnőm, Anna-Klara kisfia, akit egyelőre "én kis céklácskámnak" nevezett el.Valahogy mindenképpen el kell juttatnom hozzá pár kisbabás süteményt! S házavatóra való sütikkel is adós vagyok, egy ismerősöm nemrég költözött, hosszú várakozás után. Csupa örömhíreket kapok mostanság!